Az Öt Elem: a természet körforgása
Az Öt Elem – Wi Xing – elmélete összefüggő keretet szolgáltat a qi áramlásának és a jin és jang egyensúlyának megértéséhez. Ez köti össze egymással az évszakokat, a természet megnyilvánulásait, sőt a testrészeket és a test belső folyamatait is. A HKO mestere az Öt Elem rendszerének figyelembevételével írja elő a tünetek enyhítésének és a betegség gyógyításának módszereit, és alkalmaz bizonyos ételeket, gyógynövényeket és akupunktúrás pontokat a jing – jang és a qi egyensúlyának helyreállítására.Az Öt Elem: fa, tűz, föld, fém, víz. Az Öt Elem, mint a jin és jang megnyilvánulásai, a természet alapvető erőit jelentik, amelyek folytonos átalakulása és egymásra hatása teszi lehetővé az élet minden fajtáját.
Az Öt Elemet legjobban úgy érthetjük meg, mint egy olyan kreatív ciklust, amelynek minden egyes fázisa táplálja a következőt, és elősegíti annak működését. Minden változás, akár a világegyetemben, akár az emberi testben, öt különböző fázisban történik. A fázisok mindegyike az év egy bizonyos szakaszához, a természet egy eleméhez, és egy testrész-párhoz kapcsolódik.
Az Öt Elemről nemcsak azt kell tudnunk, melyik milyen tulajdonságokhoz társul, hanem azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, miként viszonyul egyik elem a másikhoz. Az Öt Elem mindegyike ugyanis ugyanazon változás egy-egy állomását jelképezi, ahol minden egyes állomás a következőt táplálja a qi folyamatos továbbadása révén. Így például a Tűz (nyár) eleme a szívet és a vékonybelet látja el qivel, amelyet aztán továbbad a föld (késő nyár) elemének, hogy az a gyomrot és a lépet táplálja vele. A föld eleme a fémet (ősz) táplálja, ez a vizet (tél), és a víz pedig a fát (tavasz). A qinek ezt a minden testrészen végigvonuló útját nevezzük Sheng ciklusnak.
Ugyanakkor a teljes egyensúlyhoz szükség van kölcsönös belső korlátozásokra is. A tűz ellenőrzi a fémet, azaz a szív és a vékonybél ellenőrzi, azaz korlátozza az energia áramlását a tüdőben és a vastagbélben. A föld a vizet ellenőrzi, azaz a gyomor és a lép-hasnyálmirigy-csoport korlátozza az energia áramlását a vesékben és a húgyhólyagban. A víz ellenőrzi a tüzet, azaz a vese és a húgyhólyag a szívnek és a vékonybélnek juttatott energiát. A fa ellenőrzi a földet, azaz a máj és az epehólyag szabályozza a gyomron és a lép-hasnyálmirigy csoporton keresztül áramló energiát. A kölcsönös függőségnek és egyensúlynak ezt a rendszerét nevezzük Ke ciklusnak.
Minden egyes szervnek megvan a maga sajátos struktúrája, elhelyezkedése és feladata, csupán valamennyiük teljes egyensúlya és harmóniája esetén mondhatjuk a testet egészségesnek. Ha valami megzavarja a jin és jang egyensúlyát, vagy felborítja a qi áramlását, a Öt Elem finom egyensúlya megtörik.