Fitoterápia

A fitoterápia története

A gyógyító növények alkalmazása olyan őseredetű, mint maga az ember. A gyógynövényekben a természet gyógyító ősereje rejlik. Az ősember a természetben élt. Amikor szervezetében zavar támadt, innen vette a szereket, melyek a tévútra tért test harmóniáját újra helyreállították.
A Bibliában ez áll: „A gyógyszereket a földből adja az Úr, és az okos ember nem veti meg őket.” (Sirák fia könyve 38,4)
Az Ebers-papirusz az ókori Egyiptomban íródott, i. e. 1500 körül, 877 szelvényt foglalva magába, amelyekben számos betegség kezelésére található leírás.
A régisége ellenére a kézirat kitűnő állapotban van, nagyon kevés megrongálódott szövegrészlettel, ami az akkoriban használt kenderpapír tartósságát igazolja.
A korabeli egyiptomi orvostudomány több mint 700 szert használt. Ezeket túlnyomórészt olyan növényekből nyerték ki, mint: hagyma, fokhagyma, sáfrány, mirha, orvosi aloé, ricinuslevelek, nősziromkivonat, mák, füge, lenmag, gyanta, tömjén, kender, ópium stb.
A görögöknél a gyógyfüvek felhasználásáról első ízben a hellén mondák közölnek érdekes adatokat. Nagy tisztelője volt a gyógynövényeknek Püthagorasz. A gyógynövényismeret a görögöknél Hippokratész idejében érte el a virágzását, 234 gyógynövény leírását találjuk.
Galénosz görög orvos (132-200), aki korának ismert gyógynövényeiről négykötetes könyvet írt. Különösen részletesen foglalkozott a gyógynövények elkészítési módjaival, melyeket azután a középkorban kötelezően alkalmaztak, és melyek egy része még ma is érvényes.
A rómaiaknál Dioszkoridész, Néró kortársa volt a gyógynövények legnagyobb ismerője és felhasználója. Sok gyógynövény első leírása tőle ered. A gyógyító anyagról című lexikális jegyzéket 60-64 körül írta. A lista a gyógynövények neveit, hatásait, azok alkalmazását tartalmazza, rajzokkal együtt. Egyedülálló értéke, hogy a görög és latin növénynevek mellett az általa ismert más nyelvű neveket is megadta. Ez a munka a legismertebb ókori herbárium.

A római világ bukása után a gyógynövénytudomány a kolostorokba szorult vissza. Főleg szerzetesek és apácák foglalkoztak a növényekkel, teák készítésével. A középkorban már könyvek is megjelennek melyek recepteket és különféle felhasználási módokat is tartalmaznak.

Az 1100-as években egész Németországban közismert, és elismert prófétanő és misztikus volt Bingeni Szent Hildegárd apátnő, aki mindkét orvosi főművében számos gyógynövény alkalmazását említi. Kolostorát távoli vidékekről keresték fel rászorulók, betegek. Tudták, hogy a kolostornak gondosan ápolt gyógynövénykertje van, falai között pedig kenetekből, teákból és gyógycseppekből álló gyógyszertár rejtőzik.

Hasonló utalásokat találunk a gyógynövények felhasználására Paracelsus francia orvos munkáiban, mindenekelőtt a „Herbárius”-ban. Tőle származik a mondás „fűben, fában orvosság”. Paracelsus munkássága hozott új szemléletet és módszereket a gyógynövényterápiákba. Ő feltételezte először a növényekben lévő hatóanyagok meglétét, melyet „ötödik lényegnek”, quinta essentia-nak nevezett el.
A XIX. sz. közepétől jelentős változás történt a fitoterápia történetében, mert a kémia és a vegyészet fejlődése magával hozta a gyógyszergyártás fejlődését. Ennek következtében a gyógynövények jelentősége csökkent.

Magyar gyógynövénytörténet

A 996-os évben alapított pannonhalmi bencés monostorban gyógyítással is foglalkoztak szerzetesek. A kezdeti időkben 16 gyógynövényt termesztettek. A napjainkban is kapható apátsági teák receptjei 300 évesek.

Az első magyar nyomtatásban megjelent gyógynövényeket összefoglaló munka Melius Juhász Péter (1532-1572) Herbáriuma. Melius a reformáció kiemelkedő személyisége, lelkész, ki élete alkonyán írta meg művét, és halála után, 1578-ban jelentették meg nyomtatásban.

A reformkor hazai könyve Pápai Páriz Ferenc: Pax corporis (Az az: Az emberi Testnek belső Nyavalyáinak Okairól, Fészkeiről s’ azoknak Orvoslásának módgyáról való Tracta. Mellyet mind élő tudós Tanitóinak szájokból, mind a Régieknek tudós Irásokból, mind pedig maga sok Betegek körül való Tapasztalásiból summáson öszveszedett a Házi-Czelédes Gazdáknak és Gazdaszszonyoknak, kik Városokban és falukon láknak, és sok ügyefogyott szegényeknek hasznokra, mennyire lehetett értelmessen, világossan és bővebben Magyar nyelven ki-adott) című munkája, amely az első magyar nyelvű nyomtatott orvosi könyv.

A XX. században Dr. Oláh Andor orvos – természetgyógyász  érdeklődési köre az 1950-es években a természetes gyógymódok felé fordult, ekkor találkozott Mahátma Gandhi Egészségre vezérlő kalauz című könyvével is, amely nagy hatással volt rá. Bejárta Békés megye településeit, beszélt a paraszti gyógyítókkal és adatokat gyűjtött a betegségek népi elnevezéseiről, okairól és azok gyógyításáról. Ettől kezdve sok cikke jelent meg a népi orvoslás és a természetgyógyászat témájában. Kutatta a külföldi természetgyógyászati szakirodalmat is és orvosi praxisán belül egyre szélesebb körben alkalmazta a természetes gyógymódokat. Tevékenysége miatt sokszor került összeütközésbe az állam rendszerével és az orvostudomány képviselőivel. A 80-as évektől egyre több könyve is megjelent. Életreform klubot és természetgyógyászati egyesületet is kezdett szervezni.
Szabó Lajos lazarista szerzetes és természetgyógyász, testet és lelket gyógyító pap tanácsai Lajos atya tanácsai címmel halálának évében, 1995-ben láttak napvilágot.

A fitoterápia szemlélete holisztikus. Célja a betegség okainak megszüntetése, a betegség tüneteinek csillapítása, az öngyógyító erők fokozása és életmód-terápia alkalmazása a betegségek megelőzése céljából.
A fitoterápiára is érvényes az a szabály, hogy semmilyen orvosi terápiát nem helyettesíthet, csak kiegészíthet.