Sebastian Kneipp „A természet a legjobb patika”
Sebastian Kneipp a Stephansried nevű bajor faluban született 1821-ben, egy ottani takács fiaként. A család szerény körülmények között élt, ezért a kisfiúnak korán munkába kellett állnia. Hol az édesapjának segédkezett, hol ő vigyázott a falu tehéncsordájára, és csak huszonhét évesen kezdhette meg teológiai tanulmányait a Duna partján fekvő Dillingen líceumában. Itt azonban olyan súlyosan megbetegedett a sok nélkülözés miatt, hogy az orvosok gyakorlatilag lemondtak róla. Mivel meghalni nem akart, vesztenivalója pedig nem volt, tüdőbaja gyógyítását a saját kezébe vette, többek között azzal, hogy nap mint nap megmerült a jéghideg Dunában. Az ötletet egy 18. században megjelent könyvecskéből merítette, amely arról szólt, milyen kiváló hatást gyakorol az emberi szervezetre a friss víz, és hogyan lehet a vizet, főként a hideg vizet külsőleg és belsőleg gyógyításra használni (Johann Sigmund Hahn A hideg víz gyógyerejéről)
Kneipp szerencsére felépült, és később így emlékezett vissza az esetre Az én vízkúrám című könyvében: „A véletlen – ezt a szokásos, de semmitmondó szót használom, mert egyáltalán nincsenek véletlenek – a kezembe adta ezt a nem feltűnő könyvecskét. Kinyitottam, a vízgyógyászatról szólt. Ide-oda lapozgattam benne, hihetetlen dolgok álltak benne. Új remény töltötte el a lankadt testet és még lankadtabb szellemet. A könyvecske először az a szalmaszál lett, amibe kapaszkodtam. Rövid idő elteltével bottá változott, amelyre a beteg támaszkodhat. Ma pedig úgy tekintek rá, mint mentőcsónakra, amelyet az irgalmas előrelátás jó időben, a legnagyobb szükség órájában küldött el hozzám.
Miután maga meggyógyult, az időközben pappá szentelt Kneipp kötelességének érezte, hogy másokon is segítsen. Ez nem mindig nyert el a hatóságok, illetve a benne vetélytársat látó orvosok és patikusok tetszését. Hol pénzbüntetést kapott, hol bíróság elé állították, ahol azzal védekezett, csakis olyanokat kezel, akik hiába járnak orvostól orvosig, vagy akiknek nincs is pénzük patikára. A bíróság végül kötelezte, hogy hagyjon fel gyógyító tevékenységével. Mivel azonban ez utóbbi eset 1854-ben történt, ugyanabban az évben, amikor kolerajárvány tört ki Felső-Bajorországban, Kneipp nem vett tudomást a tilalomról. A feljegyzések szerint negyvenkét kolerás beteget mentett meg, ezért ráragadt a „kolerakáplán” becenév. Makacsságát egyházi elöljárói sem nézték jó szemmel, gyorsan át is helyezték egy nyolcszáz lelkes faluba, azt remélve, hogy ott nem lesz szem előtt: Wörishofenbe, a domonkosok kolostorába. Nem sejthették, hogy ezzel a kis települést elindították a világhír felé.
A városban ma több mint tizenhatezren élnek, jórészt az idegenforgalomból. A mai napig fogadja a betegeket az 1891-ben Kneipp által alapított egészségügyi központ, a Sebastianeum, ahol a holisztikus gyógyítás szellemében foglalkoznak a páciensekkel. Tanításai ugyanis a 21. században, amikor egyre többen vágyunk a természetes eljárásokra, aktuálisabbak, mint valaha. Ma is érvényes például az a mondása, hogy „Aki nem szán minden nap egy kis időt az egészségére, annak egy nap nagyon sok időt kell majd áldoznia a betegségre.” A neve hallatán elsősorban a vizes kezelések jutnak az eszünkbe, a víztaposástól a lemosásokon, borogatásokon, leöntéseken át a fürdőkig és gőzfürdőkig. Öt elemből álló terápiás programjának azonban részét alkotja a helyes táplálkozás, a mozgás, a gyógynövények és a lelki problémák kezelése, a belső harmónia helyreállítása is. A módszerét ma szív-keringés-érrendszeri tréningnek, illetve immunerősítő módszernek tartják, amely nemcsak a testre, hanem a lélekre is hat, ezért egyre több stressztől, kimerültségtől, krónikus fáradtságtól szenvedő beteg fedezi fel magának.
1873-ban egy törvény gyógyítási szabadságot rendelt el Bajorországban, így ezt követően Kneipp szabadon fogadhatta a betegeket, többé nem kellett attól tartania, hogy megbüntetik a tevékenységéért. A hírneve egyre nőtt, és ezzel párhuzamosan mind több gyógyulást kereső érkezett Wörishofenbe. A városka gyors fejlődésnek indult, vasútállomás épült, szállodák nőttek ki a földből.
Vélemény, hozzászólás?