Echinacea – bíborlevelű kasvirág
A bíbor kasvirág és a keskenylevelű kasvirág ismert gyógynövény: erősítik az immunrendszert és csökkentik a gyulladásokat. A hajtás orvosi neve Echinacea herba, a gyökéré Echinacea radix. Jóval kevésbé népszerű, de a gyógyászatban ugyancsak használható a halvány kasvirág. Elsősorban kivonatokat készítenek belőle különféle gyári készítményekhez, de az utóbbi években a szárított leveleket és hajtásokat tartalmazó gyógyteák is megjelentek a piacon, ezek hatása enyhébb, mint a kivonatoké.
Az echinacea gyógyhatása az eredeti élőhelyén már az 1600-as évek óta ismeretes.
Eredeti élőhelye ezeknek a növényeknek Észak-Amerika középső és keleti részének füves síkságai és Dél-Amerika déli részei, például Argentínában is honos. Európában való elterjedését a szép virága alapozta meg. Kezdetben Angliában kezdték el dísznövényként tartani, később az egész kontinenst meghódította és hamarosan felfigyeltek a bíborlevelű kasvirág jótékony immunerősítő hatására is.
A sziú indián törzsek századokon keresztül használták sebek gyógyítására vagy kígyómarás ellenszereként, melynek első bizonyítékai a XVII. századbeli településeik ásatásai nyomán elő is kerültek. A gyógynövény az európai telepesek körében is azonnal népszerűvé vált, orvosaik mindenható gyógyszerként alkalmazták különféle fertőzésekre. A modern antibiotikumok felfedezésével kissé háttérbe szorult.
Miben van a bíborlevelű kasvirág immunerősítő hatása?
A kasvirág jótékony anyagait a növény virágzata, szára, levelei, gyökerei adják. A legtöbb hatóanyagot a tavaszi, kora nyári időszakban begyűjtött növény nyers gyökere tartalmazza. Az Echinacea immunstimuláló hatásáért a benne nagy mennyiségben fellelhető poliszacharidok és a fitoszterolok felelősek. A bíborlevelű kasvirág több hatóanyagáról vélik úgy, hogy az immunrendszert erősíti, és az utóbbi években az egyik leggyakrabban használt gyógyírrá vált világszerte. Az Echinacea természetes antimikrobás hatású és fertőzésgátló: véd a baktériumok, vírusok, gombák és egyéb kórokozó mikrobák ellen. A gyógynövény hatásaként a sejtek egy természetes vírus ellenes anyagot, az interferont fokozottabban termelik.
Ezek a hatások viszonylag rövid ideig tartanak, ezért tanácsos gyakran használni ezt a gyógynövényt – heveny fertőzések esetén akár naponta többször is. .Az Echinacea csökkenti és így normalizálja az immunválaszt olyan allergiás reakcióknál is, mint például az ekcéma, amire egyébként hagyományosan is használják.
A bíborlevelű kasvirág bőrbetegségekre való használatakor kiderült, hogy a felületi sérüléseket, tályogot, égési sebeket, aknét, szájfekélyt vagy felfekvést is lehet kezelni vele.
A kasvirág hasznos lehet egyéb gyakran kiújuló betegségek leküzdésére, mint például az afta, a húgyúti fertőzések vagy a középfülgyulladás. Torokfájásra vagy mandulagyulladásra gargarizáló szerként alkalmazzák.
A gyógynövényt idült fáradékonyság és AIDS kezelésére is használják; hatékonynak bizonyulhat bizonyos rosszindulatú daganatokkal szemben, különösen olyan betegeknél, akiknek az immunrendszerét sugárkezelés vagy kemoterápia károsította. Az Echinacea kivonatot kapott páciensek fehérvérsejtjei sokkal jobban regenerálódtak a megterhelő sugárkezeléses vagy kemoterápiás betegeknél, mint azok, akik nem kaptak – német orvosok kutatásai szerint. Az Echinacea a fehérvérsejtjeinkre gyakorolt jótékony hatását vastagbélrák és májrák esetében is bizonyították.
A naponta érő stresszhatások ellen immunrendszerünknek szüksége van segítségre. Az Echinacea immunerősítő hatásával segít. A krónikus fáradtság tünetegyüttesben a bíborlevelű kasvirág hatóanyagai hatására a nagyméretű falósejtjeink (makrofág) sokkal hatékonyabban képesek a szervezet betolakodói ellen felvenni a harcot. Ez a hatás a candida albicans fertőzéssel szemben is fontos. Ez a mikroorganizmus felelős a leggyakoribb gombafertőzésért. Német kutatások eredményeként igazolták, hogy az Echinacea hatására a makrofágok jobb hatékonysággal pusztították a gombákat, miközben számuk nem növekedett meg. Ha a nagyméretű falósejtjeink elszaporodnak az gyulladásos tüneteket okoz.
A megfázás és a nátha ellensége is az Echinacea
Az Echinacea pozitív hatásait vizsgálva számtalan kutatás jutott arra a következtetésre, hogy a légúti fertőzések, nátha, megfázás esetén nemcsak arra jó a bíborlevelű kasvirág kivonata, hogy a gyógyulás idejét lerövidítse, hanem arra is, hogy akár a fertőzést magát megakadályozza. A bíbor kasvirág használata körülbelül egy hétig fejti ki legnagyobb hatását. Ezt követően a pozitív hatások nem növekszenek. A torokgyulladást okozó streptococcus baktériumot is megakadályozza a bíborlevelű kasvirág abban, hogy a torokban vagy a mandulán megszaporodjanak. Az Echinacea az interferon hormon termelődését is elősegíti. Ez a hormon a vírusos megbetegedések esetén termelődik szervezetünkben, és fontossága abban rejlik, hogy képes mozgósítani testünk összes immunsejtjét, hogy gyorsan és hatásosan leküzdhessük a fertőzést.
Kivonatait a gyógyszeripar is felhasználja nátha és meghűlés elleni, valamint gyulladáscsökkentő készítmények alapanyagaként. Jellemzően lerövidíti a gyulladások időtartamát és hozzájárul a gyógyulás idejének lerövidítéséhez. Az influenza vírussal szembeni hatását a közelmúltban még csak injekciós készítmények esetében tartották lehetségesnek, de később kiderült, hogy a szájon át szedett készítményekben (tabletták, kapszulák, cukorkák) is érvényesül a hatása.
Kik ne fogyasszák?
Annak ellenére, hogy az Echinacea önmagában teljesen veszélytelen, gyógyszerekkel való együttes használatát mindenképpen egyeztessük orvosunkkal.
- Nem célszerű használni olyanoknak, akik valamilyen autoimmun betegségben szenvednek.
- Amennyiben valaki teherbe szeretne esni, szintén nem javasolt az Echinacea szedése. Mindkét Echinacea faj csökkenti a teherbe esés valószínűségét.
- Akik napraforgóval szemben allergiásak, a kasvirággal szemben is valószínűleg azok lesznek. Értelemszerűen ez a gyógynövény nem nekik való.