egészség, gyógynövények, harmónia
Kategóriák

Árpa, a nyár gabonája

Az árpa eleink idején a leggyakrabban fogyasztott gabonafélék közé tartozott, ma viszont elsősorban a vegetáriánus és a reformkonyha kedvelt alapanyaga. Egészségre gyakorolt pozitív hatásai kiemelkedők, nyáron hűti a szervezetet.

Az árpa a pázsitfűfélék családjába tartozó, egyszikű növény. Platón idejében, Görögországban a búza mellett a második legfőbb gabona volt, de emberi fogyasztása még régebbre nyúlik vissza. Már a sumérok és a piramiskészítők is fogyasztották.
Az ősi kínaiak ötödik legszentebb növénye volt a rizs, a búza, a füge és a szójabab mellett. Az árpa a római gladiátorok rendszeres kásaételéül szolgált (ettől kaptak erőre), a polgárok pedig éppen emiatt nem ették, mert alacsonyrendűnek tartották. Magyar őseink is kedvelték, és fogyasztották köretként, levesben vagy kásaként, lisztjéből pedig lepényszerű kenyeret készítettek, amit olyan keményre sütöttek, hogy tányérként is használták.

Világszerte használják

Napjainkban az árpaliszt fő eledel a szibériai vidékeken, de gyakran fogyasztják Norvégiában, Skóciában és Írországban is. Észak-Afrikában kuszkusz (árpatöret) is készül belőle. Tibet nemzeti eledelét, a campát (jakvajban pirított árpatöret) is árpalisztből főzik, ez leginkább a császármorzsához hasonlítható.

Termesztése

Az árpa a hűvösebb, csapadékosabb vidéket kedveli, őszi és tavaszi vetése is van. Fajtái a kétsoros, a négysoros és a hatsoros árpa. Az európai havasokban 1000, a Himaláján egészen 4300 méterig fellelhető.

Az 5 elemes konyha szerint az árpa:

Íz: édes, sós

Termikus hatás: kicsit hűt

Meridiánvonatkozás: Lép, Gyomor, Húgyhólyag, Vese

Hatása:

  • táplálja a csít és a jint (a Lép, a Gyomor és a Vese csíjét)
  • hűti a nagy belső meleget
  • nedvesíti a Szárazságot
  • oldja a pangást a középső melegítőben (az emésztőrendszeri blokádokat)
  • lázcsillapító, gyulladásgátló
  • vízhajtó, méregtelenítő
  • kivezeti a Nedves-Hőséget

Mikor ajánlott?

  • gyenge kötőszövet
  • székrekedésre való hajlam
  • teltségérzet, ételpangás, emésztési zavarok (pl. kisgyerekeknél)
  • vese- és húgyhólyaggyulladás (a vizelet nehezen ürül, sötét színű)
  • belső nyugtalanság, hőségérzet, hőhullámok
  • szájszárazság, szomjúság, mely délutánra fokozódik
  • a Gyomor száraz állapotában, száraz nyálkahártyák esetén
  • ödémák, vizesedés

Megjegyzés:

Belső hideg esetén főzés előtt meg kell szárazon pirítani és néhány szeletke friss gyömbért a főzővizébe dobni.

Tipp:

Az árpát, árpagyöngyöt klasszikusan darált marhahússal kombinálják (mindkettő a közepet erősíti).

A főtt árpagyöngy jó levesbetétnek is.

Judy Harmony

Copyright © 2016. All Rights Reserved.