A természetgyógyászat

A természetgyógyászat az egyetemes orvoslás része, mely az egészség és betegség mai természettudományos megközelítéstől időnként eltérő, tapasztalati szemléleten (paradigmán) alapul. Legfontosabb jellemzői közé tartoznak a természetközeli terápiás eszközök, szelídebb hatású módszerek alkalmazása, az aktív, tudatos egészséges életre nevelés, a lelki és környezeti tényezők testi problémákkal való együttes kezelése az ún. holisztika keretében.
A természetgyógyászat a civilizált országok lakosságának elengedhetetlen igényévé vált, eredményessége pedig egyre több ponton bizonyított.

Szellemisége, története

A természetgyógyászat egészségről, betegségről, és gyógyulásról alkotott megfontolásai az ókori Kínából, Indiából, Tibetből, az ókori görög és római kultúrákból, a világ számtalan sarkának népgyógyászati ismereteiből származnak. A természetgyógyászatban használatos paradigmák a mai orvos számára furcsán csenghetnek, hiszen energiákról, energiacsatornákról, emberi típusokról, reflexológiai összefüggésekről, gondolatok determináló hatásáról esik szó. Mégis e megfontolások szerinti gyógyászat helyén való akkor, ha gyógyító gondolkodás hierarchiájában nem kerül a biológiai (szokásos orvosi) megfontolások elé.
A természetgyógyászat nagy hangsúlyt fektet a betegségek megelőzésére, az egészséges életmód megvalósítására, a test – lélek – szellem megbomlott egyensúlyának helyreállítására.
A tudomány által elfogadott természetgyógyászati módszerek a hagyományos kínai orvoslás, a fitoterápia, a manuális medicina és a neurál terápia.

A természetgyógyászatnak három fő területe:
– a történelmi gyógyító módszerek
– a távolkeleti népek rendszerszerű orvostudománya
– a népi gyógyászat.