Hagyományos kínai orvoslás
A hagyományos kínai orvoslás (HKO), egy teljes, átfogó, önálló gyógyítási rendszer. A nyugati világ nagy részében kiegészítő, illetve alternatív orvosi rendszernek tekintik, míg Ázsia nagy részén az elsődleges orvosi ellátás része.
A hagyományos kínai orvoslás a szelíd gyógymódok közé tartozik. Nem alkalmaz olyan technikákat és beavatkozásokat, melyek káros mellékhatásokkal járnak, hanem elsősorban a test és szellem energetikai egyensúlyának mechanikai ingerlésen alapuló vagy gyógynövényes terápiákkal való visszaállítására törekszik.
A HKO elmélete rendkívül összetett. Eredete évezredekre nyúlik vissza. A természet, a kozmosz és az emberi test aprólékos megfigyelésén alapszik, valamint a szervezet energetikai egyensúlyából indul ki, és erre állítja fel a teljes gyógyító rendszert. Legfőbb elméleti alapjai a Jin-jang, az öt elem (öt fázis), az emberi test csatorna (meridián) rendszere, stb. Módszerei közül legismertebb az akupunktúra, de ugyanilyen fontos a táplálkozástan, a gyógynövénytan, a kínai masszázs, a mozgásrendszerek: Tai Chi, Qi-gong.
Története
A hagyományos kínai orvoslás filozófiája ugyanabból a tőből ered, mint a taoizmus és a buddhizmus. Azt a klasszikus keleti világlátást tükrözi, mely szerint az élet és az egyének tevékenysége minden szinten szoros kapcsolatban áll a környezettel. A legkorábbi hagyományos kínai orvoslás azon taoista mesterektől származott, akik különleges érzékkel rendelkeztek az emberi testtel és működésével kapcsolatosan, több órás meditációjuknak köszönhetően. Valószínűleg ez az oka, hogy a HKO oly sok taoista eredetű elvet örökölt.
Uralkodásának aranykora alatt i. e. 2698-tól 2596-ig, Csi Po (岐伯) miniszterével folytatott párbeszédének eredményeképp, a kínai hagyományok feltételezése szerint Huang-ti, a Sárga Császár alkotta meg A belgyógyászat alapkérdéseit. A Sárga Császár belső könyvei Kína első, legrégebbinek tartott orvosi, gyógyászati műveinek gyűjteménye. A Huang Ti nej csing gyűjtemény könyvei a hagyományos kínai orvoslás mindmáig legfontosabb forrásai, kétezer éve. A művek jelentőségeit a nyugati orvostudomány alapjainak számító Corpus Hippocraticumhoz, a Hippokratészi gyűjteményhez hasonlítják. A Sárga Császár belső könyveinek jelentőségét az a forradalmi szemléletbeli és világnézeti paradigmaváltás adja, hogy a kínai kultúrkörben korábban létezett és széles körben elterjedt animisztikus és samanisztikus betegség magyarázatokra adtak új, alternatív magyarázatot. A betegségeket immáron nem démonok, gonosz és ártó szellemek okozták, hanem az ember univerzumban elfoglalt helye, és az abból adódó makro- és mikrokozmikus párhuzamokban megfogalmazható egyensúly megbomlása idézi elő. A könyvek szerint olyan racionális tényezők állnak a betegségek hátterében, mint az életmód, az étrend, az időjárás, a pszichés és mentális adottságok vagy az életkor. A hagyományos kínai világnézetre oly jellemző erőket és rendező elveket, mint a tao, a jin és jang, a csí, az öt elem ugyancsak ezekben a művekben állították először olyan rendszerbe, amely az emberi lények biológiai létezéséért és egészségi állapotáért felelős. Olyan, korábbról nem ismert módszereket kínálnak, melyek révén ezen erők egyensúlyi állapota ismét létrehozható és a betegségek megelőzhetők, illetve gyógyíthatók.